Ma reggel újra kezdődik az oktatás a felsőfokú intézményekben is. Ha ez az első éved, akkor bizonyára telve vagy izgalommal mi fog rád vár a sokak által emlegetett „életed legszebb évei” alatt. Nem akarom elvenni a kedved a véleménnyel, de nekem nem ezek voltak a legszebb éveim. Persze ezzel nem azt mondom, hogy az egyetemi élet rossz, csak hogy én nem hiszem, hogy ezt ne lehetne überelni.

Nem titkolt dolog, hogy én a Debreceni Egyetemre jártam, egészen ez év júniusáig, mikor is sikeres államvizsgám végett vetett diákéveimnek és kilökött a biztonságos kis életemből abba a bizonyos nagybetűsbe. Nagyon örültem 4 évvel ezelőtt amikor végre felvételt nyertem, de örömöm nem volt felhőtlen, ugyanis el kellett hagynom imádott városom, Budapestet. Gondolom benned is megfogalmazódott a kérdés, mint úgy általában mindenkiben, aki megtudja, hogy a főváros és Debrecen között ingáztam, hogy úgy mégis miért? Miért jó ez nekem? Valójában nem jó, egy kényszermegoldás volt. Az én párom ugyanis akkor már Debrecenben tanult a kapcsolatunk pedig kezdett rámenni a távkapcsolatra. Így döntenem kellett, kivárok, és meglátom mi lesz, vagy beteljesített álmomnak hátat fordítva keletnek veszem az irányt. Az imént már lespoilereztem mi lett a döntésem…

Mivel az érdemi rész most következik, el kell mondjam előre, hogyha brutális bulikról és egyéb tipikus egyetemi storykról szeretnél olvasni rossz helyen vagy. Én nem ilyen vagyok. Nekem ezekre valahogy nincs szükségem már, talán kicsit koravén vagyok. Nincs is ezzel semmi gond, csak ha épp az egyetemen vagy. Na ott jelenthet problémát. Ugyanis a legtöbb ember imád bulizni, szórakozni, akár aljasodni is, és hát így nem olyan egyszerű beilleszkedni meg ismerkedni. Persze nekem semmi bajom ezekkel az emberekkel, csak hagyjanak engem élni. És igen, itt a következő pont. Ha kollégiumban laksz, nem fogsz tudni ezektől az emberektől élni. Csak ha te is közéjük tartozol. De akkor viszont nagyon jól fogod magad érezni. A kollégiumi élet egyébként az én kolimban nem volt annyira problémás, már a bulikat leszámítva. Biztonság volt és rend többségében, sosem lopta ki senki sem a szendám a hűtőből :)

Joggal kérdezheted azt, hogy most akkor miről fog szólni ez a poszt, ha egyik nagy egyetemi szórakozóhelyre sem tettem be a lábam az elmúlt évek alatt. Nem akarok senkit sem megbántani, de ennél értelmesebb dolgokról. Ugyanis nem érthettem soha, hogy miért dobják el maguktól az emberek azt a lehetőséget, hogy tanulhatnak. Azt, hogy lehetnek valakik. Nem arról van szó, hogy ne járj bulizni, csak tudd, hogy hol a határ. Fogd fel ésszel, hogyha holnap teljesíteni kell mert zh vagy vizsga van, akkor ne üsd ki magad előző nap, és ne lehányt cuccban, piától bűzlően essél be alvás nélkül. Mert ettől nem leszel menő és nem leszel a legnagyobb arc.

Most viszont azt hiszem ideje magamról beszélnem. Remélem, hogy vannak még, akik idáig eljutottak és megbántódás nélkül, érdeklődéssel olvasnak tovább. Elsősorban amit kiemelnék az az, hogy életreszóló élményekkel lettem gazdagabb. Tudnotok kell, hogy egészségügyi végzettségem van, aminek köszönhetően sok időt töltöttem a klinikán és sok olyan ajtó nyílt ki előttem, ami más emberek előtt sohasem. Nagyon hálás vagyok mindegyikért. Emberi sorsokat és történeteket hallhattam és ismerhettem meg és ami a legfontosabb, állhattam azon a bizonyos másik oldalon. Érezhettem azt, hogy milyen tartást ad a fehér köpeny és hogyan változik meg az emberek viselkedése velem szemben egy csapásra. Itt úgy érzem fontos megjegyeznem, hogy ne ítélkezzetek és ne bántsátok ezeket a „fehér köpenyes” embereket, mert igenis ők is emberek! Ne bántsátok őket rossz szavakkal és főleg ne tettekkel, mert nem ők tehetnek arról, hogyan működik a rendszer. Nem ismerhetitek min mentek és mennek keresztül nap mint nap. Nem akarom ezt örökké ragozni, a lényeg az, hogy ők nem istenek, viszont emberek, akiknek a hivatásuk habár nagyon szép, de nagyon nehéz is.

Mindenféleképpen pozitívumként említeném meg azt, hogy rengeteg féle emberrel találkozhattam. Mindannyian külön történettel rendelkeznek és én úgy gondolom, mindig jó új emberekkel megismerkedni. Ezzel mi magunk is többek leszünk. Tanulunk általuk, olyan dolgokkal ismerkedhetünk meg, amikkel eddig sosem és nem mellesleg itt igen erős és életreszóló barátságok kötődhetnek. Ez utóbbi sajnos nekem nem jött össze, de ez lehet az én „hibám”. Barátokban is mindig a tökéletest keresem. Vagyis tökéletes ember persze nincs, de rengetek olyan dolog van, aminél már látom, hogy mi nem passzolunk. Nem utolsó dolog a tanárok, óraadók, stb. jelenléte sem, számos nagyon okos és intelligens ember előadását hallgathattam az évek alatt, akik sokat tettek hozzá a jelenlegi személyiségemhez.

És ha már személyiség. Ez a legfontosabb az egészben. Az egyetemi évek alatt visszafordíthatatlanul megváltozik a személyiséged. Úgy gondolom nagyon sokat komolyodtam ez alatt a néhány év alatt. Illetve az önállósodás is kiemelendő dolog. Itt ha te nem teszed meg amit meg kell, senki sem fogja helyetted. Legyen szó házimunkáról vagy kötelességekről, teljesen mindegy. Itt már senki nem fogja a kezed, mint középiskolában. Itt már senkit sem érdekel, hogy te hogyan teljesítesz vagy mi van veled. Nem fogja érdekelni az oktatódat, hogy mi történt a magánéletedben, oldd meg te. És ez valahol így van rendjén. Így a felsőoktatás, ha sok szenvedés árán és nem is tudatosan, de felkészít téged arra a bizonyos dolgozó életre. Arra, ahol a munkaadódat sem fogja érdekelni az, hogy te miért késtél reggel.

Pályaelhagyó lettem, még azelőtt hogy munkába álltam volna szeretett szakmámban. Megbántam-e azt, hogy 4 évet az egyetemre szenteltem az életemből? Egyáltalán nem. Hiszen az a szemlélet amit adott, úgy gondolom soha máshol nem lehetett volna az enyém, és akkor nem tartanék ott ahol. A szemléletem és a személyiségem fejlődik tovább, ahogy én is napról napra több leszek és többet érek, és ezt akkor is, ha négy év sok idő, csakis az egyetemnek köszönhetem.